Édesgyökér 50g- fogszuvasodás ellen, napvédelem
850 Ft
A legújabb kutatások szerint az édesgyökér hatóanyagai képesek hogy segíteni a fogszuvasodás megelőzésében, épp ezért a jövőben könnyen elképzelhető, hogy szájápolási termékek alapanyaga lesz.
Az Edinburgh Egyetem Vegyészeti Karának szakértői kutatássorozatuk során egy olyan transz-kalkon nevű kémiai anyagot azonosítottak, ami segít a szájüregben élő ártalmas baktériumok hatástalanításában, a plakk-képződés megállításában.
A fogszuvasodásért felelős Streptococcus mutans baktérium az elfogyasztott ételekből és italokból származó cukrokkal táplálkozik, ám lebontásuk közben savakat termel, melyek plakk-képződéshez vezetnek. Megfelelő szájhigiénia híján a plakk és a savak együttese fogszuvasodásteredményez.
Sikerült kideríteni, hogy az enzimaktivitás megakadályozásával elérhető, hogy a baktériumok ne formáljanak maguk köré biológiai védőréteget, más néven biofilmet. A plakk ugyanis akkor képződik, amikor a baktérium odatapad a fogzománchoz és biofilmet kezd felépíteni maga köré.
Főzetét használhatjuk szájöblögetőként.
A kínai édesgyökeret (Glycyrrhiza Inflata) már régóta használja az emberiség: azon felül, hogy már Tutanhamon sírjában is találtak belőle, a hagyományos kínai gyógyászatban a gyökerében található licochalcone nevű anyag miatt több ezer éve gyulladásgátló hatásáért alkalmazzák
Sokoldalúan használható
Köhögés és influenza ellen teának készítve fogyasztják, de édes, mentaszerű íze miatt a kínai gyógynövényalapú szerekben is alkalmazzák édesítésre. Köptető, nyákoldó és gyulladáscsökkentő hatása mellett máj méregtelenítő és anti-allergén hatását is kimutatták. Gyomorvédő, -fekély kezelésére is használták, de főzete vízhajtó, így vesebajok esetén is jótékony hatású. Édes íze miatt a glycyrrhizin nevű édesítőszert nyerik ki belőle, amely nem árt a fogaknak és cukorbetegek is fogyaszthatják, hiszen nagyjából ötvenszer olyan édes, mint a cukor, de nulla a glikémiás indexe, vagyis nem emeli meg a vércukorszintet.
A hormonrendszerre is hat
Számtalan pozitív tulajdonsága mellett az édesgyökér a mellékvesekéreg hormontermelését fokozza, és csökkentheti a szérum tesztoszteront, ezáltal kiegészítő terápia lehet hirsutismus és PCOS esetén. Prof. Balázs Csaba endokrinológus elmondta, hogy japán kutatások szerint az édesgyökér fogyasztása az autoimmun pajzsmirigygyulladásban szenvedők számára is előnyös. Azt találták ugyanis, hogy napi maximum 500 mg édesgyökér jelentősen csökkentette az autoimmun folyamat jelzőjét, az antitestek (TPO és thyreoglobulin elleni antitestek) szintjét a vérben.
Ne túl sokat!
Kedvező tulajdonságai ellenére vigyázni kell a szedésével, mert túlzott és tartós fogyasztása megzavarhatja a szervezet nátrium és kálium szintjét. Ezért naponta 250-500 mg-ot, de legfeljebb 50 grammot lehet fogyasztani. Erős íze miatt önmagában nem használható, azonban kiváló édesítőszer: cukorkákban, rágógumiban és gyógyszerekben is találkozhatunk vele.